Gazdira találva...

Az egyik szemem sír, a másik nevet. Illetve először mindkét szemem sírt, persze aztán megnyugodtam, mert tudom így a legjobb Lizának. Valamint az igazságot megvallva nincs messze, mert hogy az átlós szomszédhoz került, így bármikor láthatom őt.

Sőt az abszolút véletlen - vagy lehet, hogy a sors akarta így - hogy a szomszéd lányát, akié Liza lett, szintén Adriennek hívják most hétvégén van a szülinapja. A szülei már előre megrendelték egy tenyésztőnél a kutyát, amit neki szántak, ami szinte már-már hihetetlen módon szintén német juhász volt. Erre most ingyen megkapták a kutyust tőlünk és egyből beleszerettek. Az egész család már most imádja és nagyon jó helye van neki. Rendesek voltak, mert megígérték meghagyják a nevet neki, amit én adtam.

Persze fájt, hogy nem maradhatott az enyém, hisz azt hittem Dörgi után, megint lesz kit szeretnem, de tévedtem.

Nem baj, a mai napi jó cselekedet is meg volt, sikerült egy kis ártatlan életet megmenteni, és egy lányt nagyon boldoggá tenni. Mondhatnám, hogy kívánhatna-e ennél többet bárki, de jelenleg nem érzem magam ennyire jótékonynak. Nem lehet persze kívánni többet, csak azt a kutyust... Én is elfogadtam volna őt szülinapi ajándéknak így előre, és igazságtalan, mert annak a lánynak csak a hétvégén lesz, nekem pedig már holnap... Mindegy, azt kívánom legyenek boldogok, én pedig addig is szorongatom a plüsseim...

Na jó, ennyit akkor Lizáról, aki pár órára az enyém lehetett. És ahogy egy kedves ismerősöm mondta nem is oly rég: "Tudom hogy valahol vár rám is egy kisállat, akinek én számítok, aki csak az enyém és én csak az övé. Bármikor rátalálhatok, lehet, hogy a következő utca saroknál befordulva rátalálunk egymásra..."

Help me - Azaz segíts nekem

Kicsiny Frankensteinem (szakdolgozatom) készítgetem, de ehhez szükségem van egy kis segítségre. Kérlek az alábbi linken található kérdőívet tölts ki és ezzel megmenthetsz egy őrültet! :P Köszönöm!

http://ripet.hu/feedback.php?kid=gb9gfqwxwq7y6nb4

Vagy kattints ide:

kérdőív

Gazdi keresés 2.

Aki esetleg látja és olvassa a blogomat és érdekli őt Liza, az keressen meg engem, írjon hozzászólást és abban egy elérhetőséget. A kutyus ingyen elvihető.

Liza

Ma reggel, ahogy kiértünk az állomásra láttam egy tünemény kiskutyát. Egy nő mellett ügetett, azt hittem az övé, de kiderült, hogy nem csak lépdelt mellette. Mindenkihez odament a kutyus így hozzánk is. Egyből beleszerettem, és azt kívántam, bárcsak az enyém lehetne. Aztán tovább kutyagolt, közben pedig jött a vonat és én megrémültem nehogy kimenjen elé a kis buta. Nem ment, már szálltam fel a vonatra és szokás szerint búcsúzkodtam a páromtól, erre odajött a kutyuli és leült az ajtóval szemben és addig ott ült amíg el nem indult a vonat.

A vonaton nem bírtam ki és felhívtam a párom, hogy tudja-e, mi lett a kutyussal. Ő elmesélte, hogy miután kiment a vonat, aki ember még volt a peronon elindult más-más irányba a kutyus pedig csak leült és nézett maga elé tanácstalanul. Drága párom, mint nagy állatbarát, nem bírta ott hagyni és szólt neki, hogy gyere. A kiskutya pedig követte le őt az aluljáróba. Otta párom megfogta és beleültette a bicikli kosarába és haza kerekezett vele. Most is otthon van, de sajnos mi nem tarthatjuk meg, mert Szulti a másik kutyus mellé, már nem férne sajnos, így most aktívan gazdit keresek Lizának - mert hogy így neveztem el. Tudom nem lenne szabad így kötődnöm hozzá, de nem tehetek róla, egyszerűen nem lehet őt nem szeretni.


Liza, egy láthatóan fajtiszta német juhász kislány, körülbelül 5-6 hetes lehet és rendkívül játékos, valamint szófogadó is - ez csak arra tudom alapozni, hogy párom mesélte a telefonba, hogy ha mondd neki valamit, akkor arra hallgat.

Már most nagyon megszerettem a kis hülyét, de muszáj lesz elszakadnom tőle. Csupán csak annyit szeretnék, hogy Liza jó helyre kerüljön, biztos, és szerető családba és hogy néha halljak felőle. A kutyusról, aki kora reggel már megédesítette a napom.

Persze arra is gondoltam, hogy a sors akarta, hogy hozzánk kerüljön, hisz Dörgikém nem került elő, és minden nappal egyre kevesebb erre az esély. Most pedig itt ez a tünemény és én tényleg nem akarok neki mást minthogy szeressék és valakinek olyan társa lehessen, mint nekem volt a cicám. Persze azt is tudom, hogy egy kutyust és egy cicát nem lehet összehasonlítani, de mégis, csak legyen egy otthona, ahol törődnek vele és szeretik. Ez a legfontosabb. Addig is pedig, amíg nincs helye vigyázok én rá.

Frankenstein és a torta

Sok hosszú nap után végre ismét net elé kerülhettem, bár ez is csak megint kis ideig fog tartani, de nem baj, ezt kihasználom most. Rengeteg dolog történt velem az elmúlt időszakban, amit szerettem volna ideírni, de most már legtöbbjük elavult lett.
Jelenleg egy dolog van ami foglalkoztat, ez pedig a szakdolgozatom. Szerintem sok csoporttársam így van ezzel pláne, hogy most már a hajrá részhez érünk. Én bevallom őszintén, még nem tatok sehol ezzel kapcsolatban. Nem azért mert lusta lennék vagy nem akarnám eléggé, hanem a külső hatások olyanok, amik folyamatosan megakadályoznak abban, hogy sikeresen végig vigyem ez az ügyet. Nem mentegetni akarom magam, de egyszerűen ezzel az egésszel kapcsolatban, nekem semmi nem jön össze. Na mindegy, ahelyett hogy itt vinnyogok inkább írhatnám tovább is a már meglévő részt, de jelenleg pár percet ettől elrabolva ide készítek bejegyzést. (Már csak azért is, mert meg lettem szólva, hogy elég volt szegény cicám képéből, jöhetne valami újabb is.)

Aztán a másik dolog, ami jelenleg még a listán van a szülinapom, ami most 31-én lesz. Nem mintha annyira foglalkoztatna ez, de meg kell említsem, mivel egy szép kerek számhoz értem, és ilyenkor a legtöbben azok közül, akiket én ismerek számot vetettek eddigi életükről. Nos én ezt nem teszem meg, mert szerintem attól, hogy megint egy évvel öregebb leszek nem jelenti, hogy gyökerestől megváltozna az életem. Ugyanúgy, ha kell komoly vagyok - néha talán túlságosan is - ha pedig kell akkor egy kicsit őrült. Ugyanúgy plüss mániás vagyok és azt hiszem ez életem végégig ki tart majd. Nem tehetek róla imádom a plüssöket, persze ennek is meg van a maga oka, de arról talán majd máskor, amikor kicsit depressziósabb hangulatban leszek. Szóval ennyit a szülinapomról.

Most pedig megyek, mert a lelkiismeretem már nem hagy nyugodni, hogy ne ide gyártsam a kis semmitmondó szövegeim, hanem koncentráljak a rémre - én már csak így hívom a szakdolgozatom, mert esküszöm Frankensteinit előbb létre tudnám hozni, mint ezt.

Fáj...

Szomorú vagyok. Még mindig nincs meg, nem jött haza, és én nem tudom mi lehet vele. Dörgi cicámat pénteken láttam utoljára, azóta semmit sem tudok róla. Nagyon hiányzik... Persze ilyenkor lehet azt mondani, hogy jaj ő csak egy macska, de számomra a legédesebb volt a világon. Családtag volt, de nem inkább nem beszélek róla múlt időben, mert még hiszem, hogy visszajön az ő "Anyájához" és "Apájához", hogy még hallom, ahogy motoszkál az ágy körül.
Emlékszem mikor elhoztuk, még belefért a tenyerembe és az a nap nagy megpróbáltatás volt a számára. Egy dobozban kuporgott a kezemben a vonaton és titokban kellett tartani az érkezését, persze ez nem sikerült... Mikor hazaértünk megfürdettem szegénykémet, aminek ő próbált ellenállni, kevés sikerrel... Aztán pedig egy hozzá képest hatalmas törölközőbe csavartam csak a két mellső mancsa és a fejének egy része látszott ki belőle. Miközben törölgettem, elaludt a kezemben, úgy, hogy azt magához húzta. Emlékszem mozdulni se mertem, csak ültem a fotelban és néztem ahogy alszik. Olyan kis picike volt még akkor. Aztán aznap éjjel, immár tisztán, velünk aludt az ágyban, illetve mi csak szerettük volna, hogy aludjon,de ő ehelyett játszott a lábunkkal odamászott a fejünkhöz és ott kuporgott. Reggel pedig, úgy feküdt a két párna között, mint egy ember, a huzatot magára húzta és a hátán feküdt. ez volt az ő első napja nálunk. Ez már majdnem két éve volt.
Azóta is rengeteg emlék és élmény kötődik hozzá...
Most pedig nincs itt és én aggódom érte. Számomra és azt hiszem nyugodtan mondhatom, hogy a család többi tagjának a számára is olyan, mint egy kisgyerek. Úgy érzem nekem van a legértelmesebb cicám a világon. Gondolom a legtöbben így éreznek a szeretett kisállatuk iránt, de Dörgi valóban értelmes, szinte azt hinné az ember, hogy mindig megérti ha mondanak neki valamit.
Sokan úgy vélhetnék, hogy túl dramatizálom egy cica eltűnését, pláne, hogy "még csak" ennyi idő telt el, de nekem, akinek gyermekkorában - már ha azt ami nekem volt gyermekkornak lehet nevezni - sem volt szinte senki, akihez kötődhettem volna, rengeteget jelent, egy olyan kis teremtmény, mint egy cica, aki feltétel nélkül szeret. Tudom sokan gondolják, a macskák nem a hűségükről híresek, de Dörgi más, ő sohasem ment el ilyen hosszú időre...
Reménykedem, hogy előkerül, mert így nélküle üres a ház. Sőt még szegény Szultán (a kutyus) is azóta le van törve, hogy nincs meg a barátja, mert hogy barátok voltak, még hozzá a legjobbak, akármilyen furán is hangzik. Azóta Szulti nem eszik rendesen, nem rohangál fel-alá, csak fekszik és néz a kapu felé, ahol Dörgikém érkezni szokott.
A végére pedig csak annyit írnék: "Dörgikém akár hol is vagy vigyázz magadra..."

Karinthy vers

Most a mai napon fáradtságra hivatkozva, nem saját bejegyzést készítek, hanem inkább megosztok egy olyan verset, amely úgy érzem a leginkább jellemzi az eddigi majd 20 évemet. Mindenkinek ajánlom, érdemes elgondolkodni rajta, valamint lehet megfontolom, hogy bizonyos időközönként ki teszem egy egy saját versem, vagy általam kedvelt verset. Ez általában akkor fog előfordulni, ha épp nincs komolyabb mondani valóm. Szóval akkor itt is az első vers,amelyet favorizálok:

Karinthy Frigyes: Előszó

Nem mondhatom el senkinek,
elmondom hát mindenkinek

Próbáltam súgni, szájon és fülön,
mindnyájatoknak, egyenként, külön.

A titkot, ami úgyis egyre megy
S amit nem tudhat más, csak egy megy egy.

A titkot, amiért egykor titokban
Világra jöttem vérben és mocsokban,

A szót, a titkot, a piciny csodát,
Hogy megkeressem azt a másikat
S fülébe súgjam: add tovább.

Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.

Mert félig már ki is bukott, tudom
De mindig megrekedt a félúton.

Az egyik forró és piros lett tőle,
Ő is súgni akart: csók lett belőle.

A másik jéggé dermedt, megfagyott,
Elment a sírba, itt hagyott.

Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.

A harmadik csak rám nézett hitetlen,
nevetni kezdett és én is nevettem.

Gyermekkoromban elszántam magam,
Hogy szólok istennek, ha van.

De nékem ő égő csipkefenyérben
Meg nem jelent, se borban és kenyérben,

Hiába vártam sóvár-irigyen,
Nem méltatott rá, hogy őt higgyem.

Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.

Hogy fájt, mikor csúfoltak és kínoztak,
És sokszor jobb lett volna lenni rossznak,

Mert álom a bűn és álom a jóság,
De minden álomnál több a valóság,

Hogy itt vagyok már és még itt vagyok
S tanúskodom a napról, hogy ragyog.

Nem voltam jobb, se rosszabb senkinél,
Mégis a legtöbb: ember, aki él,

Mindenkinek rokona, ismerőse,
Mindenkinek utódja, őse,

Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.

Elmondom én, elmondanám,
De béna a kezem, s dadog a szám.

Elmondanám, az út hova vezet,
Segítsetek hát, nyújtsatok kezet.

Emeljetek fel, szólni, látni, élni,
Itt lent a porban nem tudok beszélni.

A csörgőt eldobtam és nincs harangom,
Itt lent a porban rossz a hangom.

Egy láb a mellemre lépett, eltaposta,
Emeljetek fel a magosba.

Egy szószéket a sok közül kibérelek,
Engedjetek fel a lépcsőjére, kérlek.

Még nem tudom, mit mondok majd, nem én,
De úgy sejtem, örömhírt hoztam én.

Örömhírt, jó hírt, titkot és szivárványt
Nektek, kiket szerettem,
Állván tátott szemmel, csodára várván.

Amit nem mondhatok el senkinek,
Amit elmondok mindenkinek.

A lila gomb

A lila gomb. Igazából, ha azt nézzük ez egy teljesen átlagos, hétköznapi tárgy, illetve az lehetne, ha csak egy sima lila gombról beszélgetnénk, de amiről itt szó van az A LILA GOMB. Különlegességét az adja, hogy ez nincs felvarrva ruhára, hanem kitudja mióta és mi célból egy zsebben rejtőzik. Hogy hogyan került oda, még a gazdája, aki a zsebében hordja sem tudja, már ha ő valóban a jogos tulajdonos. Szegény gombnak se ruhája, se cérnája nincs ott lapul egy sötét és általában üres zsebben és várja a napot amikor valami hasznát veszik majd rendeltetésének megfelelően. Miért írom, hogy a rendeltetésének megfelelően? Mert gondoljunk csak bele mennyi mindenre lehet hasznos még egy gomb, azon kívül, hogy gombolkoznak vele. Lehet belőle egy medált csinálni egy nyakláncra, vagy fülbe valót, karkötőt, gyűrűt, csak elég kreatívnak kell lenni hozzá, hogy feltudjuk használni. Azt pedig pláne ki hinné, hogy két lány legfőbb szórakozása a metrón az, hogy szegény gombon nevessenek. Na igazából, nem is a gombon nevettek, hanem azon, hogy szemükhöz szorítva, milyen jó kis pót szem van belőle. Szegény gomb nem tudta, hogy idáig is eljut, hogy köznevetség tárgya lesz, hát még mindig jobb ez, mintha a zsebben kéne gubbasztania naphosszat, így legalább örömöt szerez másoknak és lát egy kis világot. Bár igazából fene se tudja, hogy valóban jó-e látnia ezt... Igazából ez mindegy is, főleg szegény kis lila barátunknak, mert neki nem az a lényeg, hogy világot lásson, hanem, hogy megtalálja végre az ő egyetlen és igazi, ellenállhatatlan ruhadarabját. Addig is pedig lapul tovább a zsebben, és ki tudja mikor kerül elő újra, milyen kalandok várnak még rá, az egyszerű mégis nagyszerű magányos kicsi lila gombra...

Az első nap

Miért is kezdtem el blogot írni? Nem tudom, ki akartam próbálni ezt is. Kedves Olvasó aki véletlenül ide tévedsz, ne várj túl sok bölcsességet és mélyre menő filozofálgatást, sem semmilyen elbújtatott irodalmi művet. Itt csak engem találsz és a gondolataim, amelyekről persze úgy is csak te vagy az egyedüli, aki véleményt fog alkotni. Talán ez nekem is egy remek alkalom, hogy megismerjem magam, rendezzem a gondolataim, rendezzem a bennem dúló kitörni vágyó.... IZÉ-t. Jobban most ezt nem tudtam megfogalmazni.
És hogy miért ez a név? Először is talán azért, mert imádom Olaszországot. Egyszer volt sajnos csak szerencsém kint járni, de az olyan volt mintha hazaérkeztem volna hosszú idő után. Biztos vannak más embereknek is ilyen érzései, de engem először megdöbbentett, aztán pedig határtalan nyugalommal töltött el. Azóta sem éreztem ezt... Nem lehet leírni azt, ahogy hallja az ember éjszaka hullámozni a tengert, nézheti a partról a holdat, miközben valahonnan zene szól és közben apró rákok motoszkálnak a lába előtt, fúj enyhén a szél.... Na jó ez így egy kicsit giccsesen hangzik, de valóban meg kell tudni élni az ilyen pillanatokat, és meg kell őrizni minden másodpercét az emlékekben, hogy ezt ne vehesse el már senki, hogy legyen hova hazatérni gondolatban. Velence pedig zsúfolt a turistáktól, a galamboktól, de szűk utcáin eltévedve és végül kilyukadni meseszép kertekhez, eldugott álmokhoz, olyan mint az emberi gondolat. Gondolkozunk, eljutunk egyik gondolattól a másikig, és lehet végül nem emlékszünk, hogy hogyan is jutottunk el eddig, de felfedezhetünk magunkban ismeretleneket és alkothatunk csodákat is.
De visszatérve az eredeti gondolathoz, azaz a név választáshoz. Tehát, hogy miért velencei azt hiszem sikerült körbeírnom. A gondola szó pedig egyszerűen nyelvtani megfontolás után jött, mert ha olvassuk a szót sok minden ki jöhet belőle, amelyeknek mind meg van a maga jelentése is. Az első ilyen szó a GOND. Ebből sajna mindig akad és mindig meg kell őket oldani is. Az én életemben már rengeteg ilyen volt van és lesz is ha jól sejtem...
Aztán a következő szó a GONDOL. Szerintem gondolkodni mindenkinek tudni kell és muszáj, ha nem akar elveszni elgépiesült, monoton társadalmunkban. Ez mondjuk így vicces kijelentés, mert jelenleg én is egy gépet veszek igénybe, hogy mindezt leírhassam, de igénybe venni és azzá válni alapjában véve más. Vagy legalábbis másnak kellene lennie. Tenni kellene azért, hogy más legyen.
A harmadik és egyben utolsó szó a GONDOLA. Ennek azért van jelentősége, mert a gondola egy csónak lényegében, egy csónak aminek, nincs mindig kijelölt útvonala, de van vezetője, és utasa is általában. Van tulajdonosa, aki bérbe adhatja, élheti vele az életét, a mindennapjait, tehát használhatja. Használhatja szerenádhoz, pecázáshoz, akármihez a lényeg hogy cselekszik vele és soha nem áll meg. Hisz ha jól belegondolunk a gondola sem áll meg soha, mindig ringatja a víz, de soha nem ugyanúgy. Tehát ebből az egész kacifántos magyarázatból mindössze annyit akartam kihozni, hogy a gondola számomra az életet, az embert, az egyént, a változást és még megannyi mást jelképez, igazából tőlünk függ épp mit magyarázunk bele hangulatunktól függően.
Nos azt hiszem ez így kezdő bejegyzésnek elég is lesz, és ahogy eddig megismertem magam a többi sem lesz kevésbé kacifántosabb, magyarázóbb, vagy csak végtelenül egyszerű(bb)....