Online PARAdicsom

Az imént megszületett az első bejegyzés... :D

Újdonság...

És igen, egy nagyszerű ötletnek köszönhetően új blogot indítottam, ám ennek össz-vissz egy témája lesz és a bejegyzés címek fejezetek lesznek, természetesen azért majd igyekszem számozott fejezet címek mellett rendes címeket is adni nekik. Az ötlet nem az enyém, de remélem akiké az nem haragszanak meg érte és hagyják, hogy kiéljem a kreativitásom. :D

Az új blog címe: onlineparadicsom.blogspot.com

Ma már reményeim szerint olvasható lesz is rajta az első bejegyzés Bevezetés címmel. A cím már látható nemsokára tartalmat is társítok hozzá. Előbb azonban a kötelező feladataim látom el és aztán jöhet a szórakozás...

Azt pedig, hogy miért hoztam létre nem titkolom, csak hogy lássák nem a levegőbe beszélek, ha egyszer a fejembe veszek valamit. xD

Sempiterna animus gratus Ádám

Köszönöm a mai civil órai segítséget, nélküled nem ment volna! Gondoltam illik ezt ide is kiírnom! :D

Cogitatus...

Tegnap volt egy kis szusszanásnyi időm és szabad utat engedhettem a gondolataimnak. Sok messzi mesebeli tájon jártam, örvénylett körülöttem a levegő is, aztán mikor utazásom végére érkeztem - bár a végtelennek nincs vége, tehát inkább azt mondom egy állomásához - rájöttem, hogy az emberi kapcsolataimat kéne egy kicsit rendbe tennem, mind magamba, mind fizikailag, mert az utóbbi időben ezek sokat változtak.

A változás például ott kezdődött, hogy egy barátot - legalábbis annak hittem - elvesztettem. Rájöttem, csak addig vagyok jó, meg kedves és aranyos, amíg úgy élem az életem ahogy az neki is tetszik. Ha pedig nem tetszett neki, persze én voltam a hülye meg az ostoba és próbálta rám erőltetni az akaratát. Aztán amikor erre ráeszméltem, léptem. Már nem számított, hogy lehord vagy sem, nem éreztem bűntudatot amiatt, hogy úgy élek, ahogy nekem tetszik. Persze nagyon hiányzik, de tudom hogy helyesen cselekedtem. Nem mondom, hogy nincs nekem is szerepem abba, hogy így alakult a kapcsolatunk, mert akkor nem mondanék igazat, - már pedig ez nem szokásom - hisz ludas vagyok abból a szempontból, hogy sokáig hagytam, hogy némileg irányítsa az életem és amikor nem tetszett valami, akkor nem szóltam, mert nem akartam, hogy tönkre menjen a barátságunk. Tudom, hogy sok mindent köszönhetek neki, de úgy érzem, én sem adtam semmivel kevesebbet. Így hát ez az egyik olyan változás, amit tisztáznom kellett és elfogadnom.

A következő ami viszont eszembe jutott ennek kapcsán, hogy ennek ellenére még mindig vannak olyan barátaim, akik elfogadnak olyannak amilyen vagyok, és nem akarnak megváltoztatni. A régi barátok közül sokan a fent említett esemény hatására eltávolodtak tőlem, de akkor azt kell mondjam nem voltak barátok. Emiatt azonban nem szabad sokáig tépelődnöm, mert szerencsés vagyok, hisz sikerült új embereket megismernem, és új barátságokat kötnöm, amelyek valóban barátságok, nem pedig felszínes érdek kapcsolatok. Ott van például legelsőként Zsikém, aki mindig minden helyzetben mellettem áll és nem hagyja, hogy magamba roskadjak egy-egy kudarc után. Aztán ott vannak még a többiek is és mivel senkit nem akarok megbántani ezért nem sorolom fel őket. Zsikémet azért emeltem ki, mert szerves része lett az életemnek, és tudom, hogy olyan ember akit semmi pénzért nem hagynék veszni, nagyon értékes barát és nem csak barátnak, de embernek is értékes és ritka kincs. A többiek is kedvesek számomra, de mégis valahogy az más.

Természetesen nem lenne fair, ha nem említeném meg azt az embert is, aki rávett arra, hogy blogoljak, hogy ide írjam a gondolataim és biztatott és biztat, hogy írjak, mert szerinte van tehetségem hozzá. (Itt zárójelben megjegyzem, nem tudom mit lát az írásaimban, mert nem tartom magam őstehetségnek, pláne hozzá képest nem, de hát ő tudja.) Szóval ő nem más, mint Ádám és innen is köszönöm a bátorító szavakat. Ha bár nem is beszélünk annyit egymással, itt a blogon mindig kapom a hozzászólásait, amiket szintén köszönök. Ahogy Zsike fogalmazott egyszer: "Nekünk hármunknak olyan ez a blogozás, mint egy titkos szövetség. Nem fedjük fel senki előtt de elég néha egy nézés is (kommgyak óra :P), hogy tudjuk mire gondol a másik." Ezzel teljes mértékben egyetértek. Lehet, hogy a suliban nem vagyunk sülve-főve együtt, ami lehet, hogy csak erősíti ezt a köteléket, már ha ezt nevezhetem köteléknek, de hát igazából miért is ne.

Ezen kívül, persze rengeteg emberi kapcsolatom futott végig agytekervényeim szövevényes hálóján, de most ezeket tartottam fontosnak kiemelni. Ezeket is szívesen leírnám még ide, de egyrészről akkor itt ülhetnék napestig, másrészről pedig nem sokára vége az órának amelyet a feladat megoldása helyett inkább a gondolataim szabad röptének leírására használtam fel.

Most pedig tényleg abbahagyom, mert vár rám a mai napon még két ZH, amit meg kell írnom és őszintén szólva még nem tudom, hogy fog menni. Nem mondom hogy nem készültem rá, de nem úgy ahogy általában becsületesen kéne, inkább folyamodtam egy kis, mondjuk úgy segítséghez.

Na akkor hajrá, ZH-ra fel!

Instinctus...

Már tegnap óta érik bennem a szándék, hogy ezt a bejegyzést megejtsem ide. Nem tudom, minek a hatására fogalmazódott meg bennem, az elkövetkező rész, de azt tudom, hogy már régóta kikívánkozik belőlem. Azt hiszem az a könyv - Lilith Saintcrow: Az ördög szolgálatában - vagy legalábbis a könyv hangulata volt az utolsó lökés. Na de ne csak beszéljek róla, hanem most már írjam is le hogy miről van szó. Nem lesz valami érdekes, inkább egy alapos önvizsgálatnak köszönhetőek a következő sorok.



Ennek az önvizsgálatnak nem volt semmi célja, egyszerűen csak napról-napra érett és érik bennem, hogy ki vagyok valójában, hogy milyen is vagyok igazából, és úgy egyáltalán.

A következő eredményre jutottam: Ha magamra gondolok a tűz jut az eszembe. Ez sok szempontból szóba jöhet. Egyrészt - és ez igen fontos része énemnek - a vérmérsékletem miatt juthat eszembe. Sokan nem hinnék, de igen is tele vagyok tűzzel, tenni akarással, és ezért általában képes vagyok sok mindenre. Képes vagyok az egyik pillanatban nyugodt lenni, de a következőben már nagy hévvel tudok cselekedni, és ez persze nem minden esetben jó. Olyan ez, mint a parázs és a tűz viszonya: ha a parázs csak egy kis szikrát kap még, vagy csak egy enyhe fuvallatot, akkor képes lángra lobbanni egy pillanat alatt.

Arra is rájöttem, hogy mindig azt mondom nyugalomra vágyom, mert az életem során nem sok részem volt ebben, de rá kellett jönnöm, nekem lételemem az hogy velem mindig történik valami. Nem bírok nyugton lenni és lehet hogy csak mondom, hogy nyugalomra lenne szükségem, és ebből kifolyólag az is lehet ha megkapnám az áhított nyugalmat, akkor sem tudnék mit kezdeni vele. miért is? Azért, mert egyfelől nem vagyok hozzászokva, másfelől viszont hamar beleunnék a nagy nyugalomba.

Alapjában véve úgy szoktam lenni ezzel, mint azzal, hogy mindig van valami, amit meg akarok szerezni, de csak a megszerzésig vezető út az érdekes, addig érdekel az egész. Persze fogadkozom, hogy de e mellől nem tágítok, ez lesz a kedvenc, az egyetlen, stb., de ezt eddig soha nem sikerült betartani. Ez egy fajta vadászösztön szerűség úgy vélem, a vadászat a lényeg, nem pedig maga a vad.

Aztán, ami még a tűz kapcsán eszembe jutott, hogy igencsak hasonlatos vagyok a főnix madárhoz, mert képes vagyok akármilyen helyzetből felállni és megújulni, volt időm gyakorolni ezt párszor, tehát nem alaptalanul beszélek a semmibe. Arra is képes vagyok, hogy felégessek magam mögött mindent, ha arról van szó és újjá építsem teljesen másképp magam. Ez persze a legtöbb esetben szükségszerű, nem pedig önként vállalt, de hát az évek és a rutin - ezt nem azért mondom így mert olyan öreg lennék - alaposan megedzettek ilyen feladatokhoz is.

Azt hiszem sok átépítgetésen estem túl, így nem igazán lehet azt mondani, hogy bárki is igazán ismerne. Az az igazság, hogy a valódi énem senkinek nem mutattam meg eddig, egyedül rejtegetem magamban. jogos lenne itta kérdés, hogy miért, ha tisztában vagyok vele? Nos, talán azért, mert még magam előtt is túl nagy falat lenne felszínre hozni, rengeteg energia és bátorság kellene hozzá és túl sok veszteséggel járna, amelyek nem éppen lennének kicsik.

Eddig sikerült féken tartanom magam, és csak néhányszor törtem ki, és akkor sem az az igazán elsöprő kitörés volt.

Az az igazság, hogy mindent szenvedéllyel tudok csak csinálni: szeretni, gyűlölni, veszekedni, kibékülni, alkotni, beszélni, írni. Ha pedig egy-egy dolog kapcsán nincs meg a szenvedély akkor felszínre lép az elszántság és az akarat.

Akaratosnak tartom magam, követelődzőnek, de leginkább ez magammal szemben érvényesül. Nagyon tudok akarni és követelni. És hogy még mit tudok nagyon? A fenti felsorolásban szereplőket is nagyon tudom: nagyon tudok szeretni, nagyon tudok gyűlölni, nagyon tudok haragudni, nagyon tudok megbocsátani.

Jaj, nagyon jó érzés hagyni, hogy ez itt és most kitörjön belőlem. Megtapasztalni még jobb lenne, de már ez sem rossz első lépésnek. Kicsit ez az állapot a skizofréniához hasonlítható, de azért talán annyira nem vészes a dolog. Olyan mintha két énem lenne, az egyik nyugodt és visszafogott, hallgat a józan eszére, a másik képes lenne csak a pillanatnak élni és nem törődni semmivel, felelőtlen lenne, csak az érzéseinek és a szívének élne.

Jelenleg próbálok kompromisszumot kötni magammal, hogy ez és az az énem is tudjon érvényesülni, de nem igazán megy, még mindig visszafogom magam, még mindig csak parázslok. Nem tudom, talán valamilyen kataklizmikus élmény, vagy valamiféle kaotikus állapot kéne ahhoz, hogy végre én ne csak fél én legyek, hanem egész és teljes.

Szeretnék néha tombolni, üvölteni a nagy világba, nem törődni semmilyen következménnyel csak cselekedni, tenni amihez épp kedvem van, élni a saját szabályaim szerint.

Nem tudom, hogy valaha ez be következik-e, de azt tudom, hogy ha meg is történik gyökeres változást fog venni az életem, és a terveim, amelyeket régen szövögettem már nem csak tervek maradnak. Addig is viszont, amíg lesz elég bátorságom önmagam lenni és eszerint cselekedni, marad a kis parázs, ami néha-néha fellángol, de a lángja hamar el is hal és megint csak a parázs marad.

Jöhet azonban az a kérdés is, hogy és mi van ha ez soha nem valósul meg? Hogy soha nem török ki az általam szabott fal mögül? Nos, akkor azt hiszem legalább annyit elmondhatok, hogy legalább beismerni beismertem, hogy mi történhetett volna, kesereghetek is rajta, de azt is be kell látnom, hogy a döntés az enyém és nem másé volt.

És hogy a beismerés után mi lesz? Nem tudom. Tényleg nem tudom. Ennek a kérdésnek a megválaszolását megtartom arra az időre, ha bekövetkezik, ráérek akkor ezen gondolkodni.

Sok minden van, amit még le akarnék írni, de egyenlőre nem tudom őket értelmesen megfogalmazni és lehet, hogy ez a jó pár sor sem mindig értelmes néhány helyen. Addig pedig még ez nem sikerül, marad a várakozás, a kivárás, hogy hátha a következő nap hoz új szeleket, mutat meg új utakat és célokat...

Teszt érdekességekkel...

Mivel Ádám ajánlott egy tesztet a blogján keresztül, így gondoltam film előtti időtöltésnek épp ideális időtöltés, és persze kíváncsi is voltam, meg miért ne? :)
Pláne hogy személyre szólóan nekem is ajánlották így aztán meg főleg. :P

Akkor íme a teszt a válaszokkal:

1. Hol fogtad utoljára valakinek a kezét?
> Ami igazán fontos kézfogás volt – bár nem az utolsó – 2007. november 30-án történt a szalagavatómon. Azóta rengetegszer fogtam keze(ke)t, de ez a leglényegesebb, mert ez a kézfogás megpecsételte és eldöntötte a sorsom és az életem…

2. Ha megélnél egy háborút, szerinted túlélnéd?
Túl, mert attól függetlenül hogy néha mennyire magamba tudok roskadni, éltetne, hogy egyszer úgyis vége lenne, és kötelességemnek érezném az újjáépítést, mind fizikailag, mind lelkileg, de főleg lelkileg…

3. Bealszol a tévé előtt?
> Általában csak így tudok elaludni.

4. Ittál már tejet közvetlenül a dobozból?
> Nem.

5. Nyertél már valaha betűző versenyt?
> ha nem csalnak az emlékeim nem nagyon vettem részt ilyenen.

6. Mi volt a legnagyobb vitád valamilyen baráttal?
> Az, hogy ő próbált a maga képére formálni és beleszólni az életembe, azt akarta éljem úgy, ahogy az neki tetszik. Azóta, hogy közöltem vele, hogy nem vagyok gyurma, nem a barátom.

7. Gyorsan gépelsz?
> Attól függ, ha nagyon beleélem magam abba, amit írok hajlamos vagyok, de persze gépelési hibákkal teletűzdelve.

8. Félsz a sötétben?
> Utoljára a Vámpírok bálja után féltem nagyon, amikor egyedül jöttem haza az utcán, de akkor minden méter után magam mögé néztem. Amúgy alapjáraton nem félek, sőt szeretem is. De ha megosztja velem valaki a sötétet, azt szeretem a legjobban. Nem kell hogy beszéljen, csak legyen velem.

9. Most van valaki, aki tetszik?
> :)

10. Miért ért véget a legutóbbi kapcsolatod?
> Mert rájöttem szerelem nélkül és csak azért, mert szükségem van valakire nem lehet valakinek az érzéseivel játszani.

11. Szerencse számod?
> 13

12. Nyertél már lottón?
> Egyszer volt hármasom a 6-os lottón, és egyszer 5-öm az 5-ös lottón a bibi csak az volt, hogy elfelejtettem feladni a szelvényt.

13. Most iszol valamit?
> Multivitaminos löttyöt.

14. Okosnak tartod magad?
> Az attól függ miről van szó… :)

15. Ettél valaha bogarat?
> Nem, szerencsére még nem.

16. Most van valaki, aki hiányzik?
> Szokott.

17. Mit kérsz karácsonyra?
> Nem tudom, nem szoktam általában semmit kérni, mindennek tudok örülni.

18. Ismered a muffin embert?
> Nem.

19. Beszélsz álmodban?
> Csak ha fokozott érzelmi hatás ér, akkor igen hajlamos vagyok rá, de akkor sem érthető, hogy mit vartyogok.

20. Emlékszel az első csókodra?
> Igen és roppant borzalmas élmény…

21. Reptettél valaha sárkányt?
> Igen, kicsiként rengetegszer, de azután hogy bele akadt a sas alakú gyönyörű sárkányom a szomszéd bácsi drót kerítésébe, nem volt alkalmam.

22. Mikor mentél legutóbb úszni és hova?
> Nyáron sokat jártam szabadtéri strandra.

23. Sikeresnek tartod magad?
> Attól függ mit nevezünk sikernek…

24. Kb. hány ember száma van a mobilodban?
> Maximum talán 40, de ebből csak 6-7 emberrel szoktam beszélgetni.

25. Szerettél volna valaha kapni egy lovat?
> Biztos szerettem volna, bár inkább féltettem azt a szegény lovat magamtól, nem akartam, hogy az első lovaglásom után szegényt egyből gerinctöréssel kelljen állatorvoshoz vinni…

26. Mik a terveid holnapra?
> Nem tervezek, lesz, ami lesz. Ha tervezek, az úgy sem úgy fog elsülni, ahogy én szeretném akkor meg minek… :)

27. Mit csináltál múlt hétvégén?
> Sokféle dolgot, de leginkább aludtam… :)

28. Most hiányzik a suli?
> A suli nem, de a barátok igen.

29. Mikor mondta neked valaki utoljára, hogy szeret?
> Tegnap. Persze ennek is vannak szintjei, de inkább azt most nem részletezem.

30. Szeretsz szingli lenni?
> Ezt igazán megválaszolni nem lehet, túl bonyolult ez (pláne az én esetemben, aki nem az)… :)

31. Szereted a szobádat?
> Persze, de leginkább a színét – piros. Feltölt energiával, amire sokszor van nagy szükségem.

32. Ki a hősöd?
> Nincs hősöm, meg különben is ki a hős? Van akire felnézek, de ez még nem jelenti hogy hős lenne az illető.

33. Lógtál valaha a suliból?
> Hogyne. Sőt mostanában egyre inkább a szokásommá vált… Na jó a szokásommá nem, de azért van amikor nincs kedve az embernek bent rohadnia a padban.

34. Most mit fogsz csinálni (miután kitöltötted a tesztet)?
> Megnézem a Sátánkát.

35. Ha összezárva kéne eltöltened 24 órát egy emberrel, legszívesebben kit választanál?
> Hangulattól függ.

Tudom, nincs 36-os, már többen is ideírták előttem is, úgyhogy követem a tendenciát.

37. Ettél valaha kutyakaját?
> Nem soha, és azt hiszem nem is fogom kipróbálni. Bár egy-két konzerves fajtának nagyon jó illata van… :P

38. Őszinte ember vagy?
> Annak tartom magam, bár magamat néha becsapom.

39. Szereted a ham&eggs-et?
> Sonka tojással? Imádom.

40. Mi az a három dolog, ami mindig nálad van?
> Kulcs, pénztárca az irataimmal, telefon.

41. Van valamilyen sebhelyed?
> Van egy pár…

42. Szereted az akciót, a pörgést?
> Szeretem, az akciót nézni a pörgést meg átélni.

43. Mi szeretnél lenni, ha nagy leszel?
> Felnőtt és lehetőleg nem munkanélküli.

44. Mi a legnagyobb titkod?
> Pont azért titok, hogy az is maradjon, így hát ide sem kerül ide.

45. Milyen gyakran telefonálsz?
> Passz. Még nem nagyon figyeltem ezt, amúgy változó, bár inkább a ritka felé hajlik.

46. Hiszel a szerelemben?
> Hiszek.

47. Van valami, amit szeretnél, de nem kaphatsz meg?
> Hajajj…

48. Mi az a négy dolog, amit elsőként veszel szemügyre egy srácban/lányban?
> Kéz, szem, hát, váll.

49. Mikor sírtál utoljára?
> Öööö…

50. Kit öleltél meg utoljára?
> :)

51. Jól kijössz a családoddal?
> Attól függ melyikről van szó, mert hát akinek több van ugye…

52. Hol van a mobilod?
> Itt mellettem az asztalon.

53. Mikor ettél utoljára?
> Öööööö… azt hiszem a suliban még valamikor. Lehet aktuális lenne…

54. Mi a kedvenc színed?
> Fekete, piros, fehér.

55. Milyen filmet láttál utoljára moziban?
> A szabadság útjai.

56. Most milyen dalt hallgatsz?
> Tankcsapda váltogatva elég magas hangerőn fejhallagtóval.

57. Most mire vágysz?
> Háááttt…

58. Melyik a kedvenc kocsid?
> Audi TT Coupe.

59.Most nézel valamit a tévében?
> Nem csak szól mögöttem, kb. 30 másodperce kapcsoltam be, mert lassan jön a film, amit fent is írtam.

60. Kivel beszéltél utoljára mobilon?
- Huhh utoljára? Azt hiszem apuval.

Nos ez lenne a teszt, nekem nagyon tetszett. Ha végig olvasva hosszú, bocsánat, ez van, de legalább kikapcsolhatott egy 10 percre. :D

Most már tényleg...

Most már kijelenthetem tényleg vége a szakdogaírásnak. Pénteken hajnalban befejeztem és még aznap beköttettem és leadtam. Most már csak a rettegés van hátra, hogy semmi miatt ne dobják vissza. Köttetés után végig olvastam és találtam benne kb. 9 hibát, ami miatt nagyon aggódom.

Nem nagy hibák, de azért nekem szembetűnt és szerintem másnak is szembe fog. Nem mintha 5000-szer nem olvastam volna át és ellenőriztem volna még hajnalban is, de valószínűleg addigra annyira megkopott az agyam és be "garfield-osodtam" hogy nem vettem észre ezeket.
Na mindegy marad a remény és egy kicsi nyugalom, hogy legalább kész van.

Na persze még itt van a holnapi próba védés - ahogy én hívom - de úgy érzem ezt már meg tudom oldani remélhetőleg. Kész lenni kész vagyok vele, úgyhogy ma kivételesen ne kell holnapig fent maradnom. Illetve, hát nem kell, de ahogy így az órára nézek megint már csak másfél órám van a mai napból és négykor, ha tetszik, ha nem csörögni fog a vekker és kezdődik az újabb nap.


Viszont azt már most megígérem magamnak, hogy, ha holnap sikeresen meg van az előadás is, akkor engedélyezek magamnak egy kis pihenőt.



Most pedig jöjjön egy kis nyafogós összegzés - mert hogy egy kis nyafogás mindig kell, jót tesz a szervezetnek - az elmúlt hétről. Mindent összevetve teljesítettem a célt a dolgozat kész, viszont a mellékhatásai azóta is tartanak. Folyamatosan kialvatlan vagyok és a hátam feladta a harcot úgy érzem, egy jó masszőrért vagy egy csontkovácsért kiállt. Na jó, most ez annyira nem is volt nagy nyafizás, nem úgy mint egy pár bejegyzéssel alább, amikor kikiáltottam a világfájdalmam. Nem baj az is jól esett és még egyszer köszönöm az akkori támogatásokat, nagyon kellettek és hatottak is.

Na jó, mára tényleg ennyi, mert a végén, megint mából holnap lesz és összefog folyni a hét. (Persze, ahogy magamat ismerem, most úgyis szokásosan fogom magam befekszem az ágyba, bekapcsolom a tv-t, bellítom rajta az időzítőt, hogy egy bizonyos idő után kapcsoljon ki, és nézem még a Happy tree friends-et utána meg a South parkot egészen elalvásig.

Holnap meg persze, megint fáradt és elgyötört leszek, eljön az iskola undor és a lelkemet is eladnám egy jó kávéért(mint úgy általában a legtöbb reggelen), ami forró és minimum 3-4 cukor olvadozik benne.

Na jó a lelkemet, azért talán nem....

Na irány az ágy.

Végre...

Istenem, nem hittem , hogy eljön végre ez a pillanat...

Végre kész vagyok a szakdolgozatommal.

Igaz meggyötört vagyok, de a fáradtságon és a betegségen kívül, a karikás szemeim alatt ott játszik a huncut mosoly - pedig a fene se kérte, hogy ott legyen - és azt hirdeti, igen, minden nehézség és kataklizmikus esemény ellenére, amik gátolni próbálták "alkotói" tevékenységem, azt, hogy megosszam a nagyvilággal milyen Magyarország arculata és mik a befolyásolási lehetőségei.

Persze az még kérdéses, hogy időben be tudom-e köttetni és le tudom-e adni, de ezek már csak sziszi-fuszi dolgok.

Annak örömére pedig, hogy megcsináltam a szakdogát, délután nekiveselkedtem és maradék erőmmel, még csináltam egy hatalmas jénai tiramisut, ami most ott csücsül és hűl a hűtőbe. Imádok süteményt készíteni (enni már nem annyira), azt hiszem inkább cukrásznak kellett volna mennem, mert ott biztosan ki tudnám élni az alkotási vágyam.

Addig is pedig, amíg rá szánom magam, hogy pályát módosítsak maradok az írásnál...

Zsike verse

Zsike verse

Köszönöm a vicceket, köszönöm a perceket,
Köszönöm a nevetést, a mosolygást,
A soha nem múló kacagást,

Köszönöm, hogy mellettem vagy,
Köszönöm, hogy mindig itt vagy,
Köszönöm, hogy számíthatok rád,
Hidd el mindent köszönök, többet érsz nekem, mint az egész világ!

/Rien K. Shaw/

Remény...

Ne haragudj, de muszáj megosztanom másokkal is, hogy milyen nagyszerű emberek vesznek, körül én pedig csak nyavalygok a nagyvilágba.

"Támasz leszek, ha szeretnéd, mert sajnos nagyon jól átérzem, hogy min mész most keresztül (nem csak a szakdolgozattal kapcsolatban...)

Tudom jól, hogy az egyszerűség mennyire nem jellemző az életedre, de őszintén szólva én pont ezért csodállak annyira. Mert ennek ellenére is megmaradtál egy jókedvű, vidám csajszi, aki igenis, az ilyen hullámvölgyek gyakorisága ellenére, tudja pozitívan és derűsen látni a világot!

(...)a net vagy a telefon végén MINDIG megtalálsz, akárcsak a suliban a melletted lévő széken, a trolin és a metrón a melletted lévő ülésen, vagy a déliben az óra alatt."

KÖSZÖNÖM!

Megtörve...

Megtörtem és elfáradtam. Elegem van. Elegem van ebből koszos és mocskos életből abból, hogy én állandóan csak nyelek és nyelek, és ez a rohadt, ki...ott sors mindig engem pécéz ki. Elég volt. Szeretném végre feladni. Mert fel akarom adni. Mindent, mindent ami csak létezik. Rohadjon meg az ég még csak alig vagyok 20 éves, de már belefáradtam. Belefáradtam az örökös rosszba. Abba, hogy ha valaminek egy kicsit örülök, jön a rossz és azután a még rosszabb. De most elfáradtam. Kimerültem végleg azt hiszem, mind fizikailag, mind lelkileg. Nem tudom folytatni, nem is akarom folytatni. Miért nem bújhatok el az egész világ elől? MIÉRT???

Miért kell az igát folyamatosan húznom? Miért kell felállnom állandóan ha elesek, miért nem tudok fekve maradni? Miért nem tudom egyszer elfogadni, hogy nem megy valami, hogy nem lehetek jó? MIÉRT? MIÉRT? MIÉRT?

Állandóan csak ez a rohadt egy szavas kérdés visszhangzik a fejembe és már elegem van belőle. Azt hiszem a teljes kétségbeesés magával ránt és nem érzem, hogy bármit is tudnék ellene tenni. Azt se tudom, hogy akarok-e egyáltalán...

Miért nem lehetek egy normális átlagos ember átlagos gondokkal? Miért kell nekem mindig a legrövidebbet húznom? Nem is ám a a rövidet, hanem a legrövidebbet! Miért szakad rám folyton az ég..........

Elég volt, feladom....

Úgy érzem nem győzhetek.

Vesztettem.....