Végre...

Istenem, nem hittem , hogy eljön végre ez a pillanat...

Végre kész vagyok a szakdolgozatommal.

Igaz meggyötört vagyok, de a fáradtságon és a betegségen kívül, a karikás szemeim alatt ott játszik a huncut mosoly - pedig a fene se kérte, hogy ott legyen - és azt hirdeti, igen, minden nehézség és kataklizmikus esemény ellenére, amik gátolni próbálták "alkotói" tevékenységem, azt, hogy megosszam a nagyvilággal milyen Magyarország arculata és mik a befolyásolási lehetőségei.

Persze az még kérdéses, hogy időben be tudom-e köttetni és le tudom-e adni, de ezek már csak sziszi-fuszi dolgok.

Annak örömére pedig, hogy megcsináltam a szakdogát, délután nekiveselkedtem és maradék erőmmel, még csináltam egy hatalmas jénai tiramisut, ami most ott csücsül és hűl a hűtőbe. Imádok süteményt készíteni (enni már nem annyira), azt hiszem inkább cukrásznak kellett volna mennem, mert ott biztosan ki tudnám élni az alkotási vágyam.

Addig is pedig, amíg rá szánom magam, hogy pályát módosítsak maradok az írásnál...